Páros fotózás hármasban
Páros fotózás hármasban – Kriszta és Balázs jegyesfotózása – Városliget
Kriszta és Balázs már első találkozásunk alkalmával említette, hogy szeretnék, ha a jegyesfotózáson szerepet kapna Sheldon is. Ezért alapvetően egy olyan helysíznt kerestünk a fotózásra, ahol a goldenretriver is jól érezheti magát, mikörben elkészítjük a közös és külön-külön lévő fotókat. Ezért jutottunk arra a döntpésre, hogy legyen ez a helyszín a városliget, mely mind a fotózás, mind az eb szempontjából tökéletes választás.
Érkezésünk után szinte azonnal remek lett a hangulat és rögtön játékkal kezdtünk, melynek Sheldon is igen megörült! 🙂 Ezt követően pedig türelemmel várta, míg a gazdik közös képei is elkészülnek. Rövid sétánk során változatos anyagot készítettünk, melyben a hármas képek mellett a közös és a részletekre koncentráló fotókat sem hagytuk ki!
Ebből az anyagból hoztunk el ebben a bejegyzésben egy rövid összefoglalót, pár kedvenc fotóval. Remélem, ha kérdéses volt benned, hogy közös házikedvencetek részt vegyen e a fotózáson, akkor most ezt egyértelmű igennel sikerült megválaszolnunk. A fotózáson mindenki jól érezte magát és az anyagot gyorsan át is adtuk, ami külön büszkeség számomra, hogy ahogy láthatjátok Kriszta üzenetben el is küldött számomra. Ezek azok a dolgok, amik nagyon jól tudnak esni és amik miatt valójában megéri gyorsan és lelkiismeretesen végezni a munkámat. 🙂
Ha szeretnél Te is hasonló képeket pároddal, akkor készséggel állunk rendelkezésedre. Akár jegyesfotóitok, akár páros képeiteket szívesen készítjük el, igazodva elképzeléseitekhez. Ezzel kapcsolatosan vegyétek fel velünk a kapcsolatot!
Ha pedig további képeink érdekelnek nézz szét a galériákban, vagy figyeld oldalunkat, hamarosan további fotózásainkról teszünk fel beszámolókat!